európai unió

Euró milliárdos üzletet kötött Ursula von der Leyen szinte teljesen észrevétlenül

2025. március 19. 11:03 | Portfolio

Euró milliárdos üzletet kötött Ursula von der Leyen szinte teljesen észrevétlenül

Ursula von der Leyen bizottsági elnök és António Costa tanácselnök Fokvárosban az elmúlt héten egyeztetett a Dél-Afrikai Köztársaság vezetőivel, ahol a két fél közti stratégiai együttműködés következő lépéseit tették meg. Már egy több milliárd eurós megállapodásról is döntöttek az afrikai országgal.

„Nagy nulla” Trump és Putyin megállapodása – kiakadt Európa egyik legfontosabb katonai vezetője

2025. március 19. 10:44 | Portfolio

„Nagy nulla” Trump és Putyin megállapodása – kiakadt Európa egyik legfontosabb katonai vezetője

Donald Trump szerint Vlagyimir Putyinnal folytatott tárgyalása előrelépést hozott az ukrajnai fegyverszünet elérésénél, ám Boris Pistorius német védelmi miniszter ezt üres gesztusnak nevezte: mivel a megállapodás főként az ukrán energiarendszert érinti, ráadásul folytatódtak is az orosz támadások. Pistorius szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök csak időt nyer, hogy megerősítse haderejét, míg Európa kimarad a tárgyalásokból, noha a háború következményeit elsősorban az európai országok viselik.

Nukleáris csapásmérő egységet telepít a stratégiai támaszpontra az európai atomhatalom

2025. március 19. 10:27 | Portfolio

Nukleáris csapásmérő egységet telepít a stratégiai támaszpontra az európai atomhatalom

1,5 milliárd eurót fordít a Luxeuil-les-Bains légibázis modernizálására Franciaország 2026 és 2032 között, visszaállítva annak szerepét az ország nukleáris elrettentő képességében – jelentette be Emmanuel Macron francia elnök a Les Echos szerint. A fejlesztéssel a bázis két Rafale-századot kap, ami a személyzet létszámát 700-ról 2000 főre növeli, valamint újabb atomtölteket telepítenének a támaszpontra.

Von der Leyen bejelentette: Brüsszel az egész EU nevében fegyverkezni kezd

2025. március 19. 09:47 | Portfolio

Von der Leyen bejelentette: Brüsszel az egész EU nevében fegyverkezni kezd

Az Európai Bizottság közös fegyverbeszerzési mechanizmust hozna létre, amely lehetővé tenné, hogy az uniós tagállamok egy központi készletből töltsék fel katonai arzenáljukat. Ursula von der Leyen, az EU-s végrehajtó testület vezetője szerint a kezdeményezés célja az európai védelmi ipar megerősítése és a tagállamok ellátási biztonságának növelése.

Washington már Európánál kilincsel az ukrán béke miatt: éles váltás az amerikai diplomáciában

2025. március 19. 09:18 | Portfolio

Washington már Európánál kilincsel az ukrán béke miatt: éles váltás az amerikai diplomáciában

Az Egyesült Államok jelezte európai partnereinek, hogy az Európai Uniónak is részt kell vennie minden Ukrajnával kapcsolatos békemegállapodásban, mivel Oroszország szankciók enyhítését szeretné elérni. Az amerikai prioritás jelenleg a harcok leállítása, a biztonsági garanciák kérdését csak ezt követően tárgyalnák – számolt be a Bloomberg. A washingtoni jelzés éles ellentétben áll a korábbi, EU feje felett dönteni akaró amerikai hozzáállással.

Készülnek Brüsszelben a magyar vétóra

2025. március 18. 20:06 | Portfolio

Készülnek Brüsszelben a magyar vétóra

Az Európai Unió felkészül arra a lehetőségre, hogy a március 20-21-i, Ukrajnával kapcsolatos csúcstalálkozó döntéseit Magyarország támogatása nélkül fogadja el, miután az ország nyilvánosan ellenezte a kezdeményezéseket - tudósított az Ukrajinszka Pravda.

Sinkó Ottó: Európa megoldhatatlan feladvánnyal néz szembe

2025. március 18. 10:30 | Hornyák József

Sinkó Ottó: Európa megoldhatatlan feladvánnyal néz szembe

Európa egy megoldhatatlan trilemmával áll szemben – mondta Sinkó Ottó, a Videoton társ-vezérigazgatója a Portfolio-nak adott interjújában. Egyszerre kellene felpörgetnie a védelmi kiadásokat, koncentrálnia a klímaválság elleni küzdelemre, miközben egyre súlyosabb versenyképességi problémákkal néz szembe. Sinkó Ottó szerint a három kihívás egyszerre nem orvosolható, a kontinensnek most választania kell.

Exodus indult az Egyesült Államokból Trump miatt, Európa megkezdte az agyelszívást

2025. március 18. 09:57 | Portfolio

Exodus indult az Egyesült Államokból Trump miatt, Európa megkezdte az agyelszívást

Az amerikai tudományos élet egy kettős nyomás alatt áll: egyrészt a költségvetési megszorítások, másrészt bizonyos kutatási területek politikai korlátozása miatt. Az egyetemi vezetők szerint a hosszú távú hatások egyelőre nem világosak, de a finanszírozás körüli bizonytalanság már most kockázatot jelent, különösen a fiatal kutatók számára. A transzatlanti agyelszívás megforduló irányát kihasználva az európai tudományos központok fokozzák erőfeszítéseiket az amerikai szakemberek bevonzására.

Katonai hatalmat építene Európából Brüsszel és London

2025. március 18. 09:24 | Portfolio

Katonai hatalmat építene Európából Brüsszel és London

Az uniós és brit külügyminiszterek közös levélben fogalmazták meg, hogy ha védelemről van szó, a kontinensnek egységes erőt kell felmutatnia, és vállalnia kell azt a felelősséget, amelyet eddig az Egyesült Államok viselt helyette.

Brüsszel azonnali kereskedelmi korlátozásokat fontolgat

2025. március 18. 09:07 | Portfolio

Brüsszel azonnali kereskedelmi korlátozásokat fontolgat

Az Európai Unió vizsgálatot indít az alumíniumpiac ügyében, hogy megvédje az iparágat az olcsó import növekedésétől, amelyet Donald Trump újonnan bevezetett amerikai vámjai idéztek elő. Kína, de több más globális szereplő is az EU-ra zúdíthatja az árudömpingjét a washingtoni lépések miatt, ezért piacvédelemre készül Brüsszel.

Újra leporolnák és bevetnék az uniós atombombát Magyarország ellen

2025. március 18. 08:44 | Portfolio

Újra leporolnák és bevetnék az uniós atombombát Magyarország ellen

Magyarország az egyetlen tagállam, amely egyelőre nem hajlandó megszavazni, hogy az Európai Bizottság és Ukrajna között folytatódjanak a csatlakozási tárgyalások. Emiatt pedig egyre többen vetnék be a tanácsi szavazati jog felfüggesztésével járó 7. cikk szerinti, uniós atombombaként emlegetett eljárást.

Bod Péter Ákos: Magyarország inflációra van ítélve?

2025. március 18. 06:10 | Bod Péter Ákos

Bod Péter Ákos: Magyarország inflációra van ítélve?

A fogyasztói árszint megemelkedése a jelek szerint meglepetésként érte a kormányzatot, holott az elemzői közösség előre jelezte az év eleji árindex megemelkedését, bár még annál is rosszabb adatok érkeztek, mint amit a legtöbben vártak. Nyilvánvaló, hogy a mi viszonyaink között mindig jelen van az inflációs veszély, és számos oka van annak, hogy a hazai pénzromlás üteme régóta és jelentősen nagy európai összevetésben.

Részletes keresés